:

Kupchyna Alena, a Belarusz Köztársaság külügyminiszter-helyettesének magyarországi látogatásáról

30.06.2016 г.

2016. június 29-30-án a Belarusz Köztársaság külügyminiszter-helyettese, Kupchyna Alena magyarországi látogatása során egy sor találkozóban vett részt a Külügyminisztérium vezetőivel.


Június 30-án Szijjártó Péterrel, Magyarország külgazdasági és külügyminiszterével való találkozása során a felek megtárgyalták a kétoldalú együttműködés kérdéseit, különös tekintettel a gazdasági együttműködés bővítésére, illetve a Belarusz-EU párbeszéd megerősítésének nehézségeire.

 

A tárgyaló felek külön figyelmet szenteltek a Belarusz Köztársaság és Magyarország külügyminisztériumainak együttműködési programjának 2016 – 2017 első felében történő kivitelezésének, melyet a két ország külügyminiszterei 2016 márciusában írták alá Makei Vladimir, a Belarusz Köztársaság külügyminisztere, magyarországi látogatása során, illetve azon egyéb megállapodások megvalósításának, melyeket a látogatás során értek el.

A felek megtárgyalták a régió fejlődésének kérdéseit, Közép- és Kelet-európai országok együttműködésének erősítését az európai válságjelenségek környezetében, továbbá összeegyeztették a kétoldalú politikai és ágazati párbeszéd bővítésének módját, többek között a Közép-Európai Kezdeményezés kontextusában, Belarusz 2017-es elnökségének fényében.

 

Ugyanezen a napon a belarusz és a magyar delegáció a Belarusz Köztársaság külügyminiszter-helyettesének, Kupchyna Alena és a Külgazdasági és Külügyminisztérium helyettes államtitkárának, Csutora Zsoltnak a vezetésével lefolytattak egy újabb egyeztetési kört a két külpolitikai minisztérium között.

A konzultáció során a felek megtárgyalták a belarusz-magyar politikai együttműködés teljes spektrumát, a kulturális, oktatási és humanitárius szférában történő együttműködés bővítésének lehetőségét, a kétoldalú megegyezési-jogi alap megerősítését, a Belarusz-EU párbeszéd problematikáját, illetve a kapcsolatok intenzívebbé tételét a nemzetközi és regionális szervezetek keretein belül. Kiemelt figyelmet szenteltek a közös gazdasági és befektetési projektek megvalósításának lehetőségének. Megegyezésre kerültek az összehangolt lépesek és az események megrendezése Belarusz Köztársaság és Magyarország közötti diplomáciai kapcsolatok 25.-ik évfordulójának megünneplésének keretén belül.

 

Az előző nap továbbá Kupchyna Alena, mint a Kormányközi Belarusz-Magyar Gazdasági Együttműködési Bizottság társelnöke és dr. Szabó László, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, a Bizottság magyar társelnöke között zajlott le egy találkozás.

A találkozó folyamán a felek megbeszélték a Belarusz Köztársaság és Magyarország közötti kereskedelmi-gazdasági kapcsolatoknak és a befektetési együttműködésnek aktuális állapotát, a kormányközi bizottság előző ülésén elért megegyezések időközi teljesítését, a következő, 7.-ik ülés és kétoldalú üzleti-fórum előkészületeinek menetét, melyek megtartása 2016. szeptember végére van megtervezve Minszkben.

A felek elégedettségüket fejezték ki a tudományos-technikai együttműködési munkacsoport 2016. áprilisában megtartott budapesti első ülése, melyet a kormányközi bizottság keretein belül hoztak létre, illetve a Földművelésügyi Minisztérium delegációjának júniusi látogatása kapcsán, melynek a „Belagro-2016” kiállításon való részvétel és a mezőgazdasági együttműködésről szóló memorandum aláírása volt a célja.

Kupchyna A. és Szabó L. államtitkár közötti találkozó folyamán a felek megállapodásra jutottak annak tekintetében, hogy a kormányközi bizottság 7.-ik ülése folyamán kiemelt figyelmet szentel a hitel és pénzügyi, a gyógyszerészeti, az építkezési, a turisztikai, az innovációs szférákban való kétoldalú együttműködésnek, továbbá az együttműködés megerősítésének az egészségügy iparágában.

Belarusian Diplomatic Missions

All Missions Belarus' Foreign Ministry
Go to